A két idegen közül egyik sem élt már. Azt, akinek a lába a kengyelben maradt a földre fektette, de a kezével mindvégig fogta a ló kantárját, hogy az állat ne tudjon megszökni. A támadó nyerge kincseket rejtett számára. A ló kantárszárát az egyik vastagabb bokor ágához kötözte és csak ez után vizsgálta át a nyereg tartalmát. A nyeregre akasztott nagyobbacska bőrtömlő majdnem tele vízzel az életet jelentette. A tarisznyában talált lepény és magvak a nyeregkáván talált kötél mind igen jól jöttek ebben a szorult helyzetben. Az íjról és a tartóban talált nyílvesszőkről nem is beszélve. A száraz ádámcsutkája le fel, járt ívás közben és valamilyen gurgulázó hangot adót. A szomjának csillapítása után azonnal Buldához sietett és átnyújtotta a bőrtömlőt és a tarisznyát.

- Igyál és egyél uram. Hála Juppiternek van vizünk bőven. – mondta Aétius

- Nem gondolod, hogy ebbe egy kicsit Mi is besegítettünk neki. – mondta a herceg és közben egy halvány mosoly látszót az arcán.

- Te vérzel Flavius. – mondta aggódással a hangjában Bulda.

A ball válla valóban csupa vér volt Aétiusnak, de mivel nem érzet fájdalmat eddig ez a tény fel sem tűnt.

- Majd indulás előtt bekötözőm, de addig még sok mindent el kell, intézzek. – mondta.

A sebtében történő evésen iváson elég hamar túl voltak mind a ketten. A halottakat bevonszolta a bokorba Bulda mellé. A próbálkozása miszerint csak közelről lehessen észrevenni Őket nem volt igazán eredményes. A gally, amivel letakarta a holtesteket nem volt elég sűrű és lombos így a testek már húsz passus távolságról is látszottak. A serény munkálkodásban Bulda szavai állították meg.

- Ne kínlódjál Flavius. Ezek a halottak itt Quadok nem fogja keresni őket senki. A szállásterületük nagyon messze soknapi járóföldre van északon. A Jazygok ősi ellenségei. Valószínű előlük menekültek ide délre. Nem értem hogyan tudtak átjönni a Jazygok földjén. A jazygok az Ister nagy kanyarulatától egészen a Tisiaig védelmi rendszert építettek. Az Ő limesük, még erősebb, mint a tietek az Ister jobb partján. Mi Hunok jöhetünk, mehetünk, hiszen a Jazygok szövetségeseink. Azokat, akik ellenünk támadtak mind elűztük. Az ellenségeink közül sokan menekülnek a Quadokhoz és Vandalokhoz még most is. A római viseleted ezen a tájon nem jó ajánlólevél. A ruha, amit viselsz mindenkiből haragot és gyűlöletet vált ki. Nyugat vagy kelet Római nem számit mind ellenség. Testvérem ebben a ruhában mindig készülhetsz a harcra. A Quadok talán nem is támadtak volna, ha Hun viselet van rajtad. Tőlünk Hunoktól mindenki retteg és fél, de ez így van jól. Megmondom, neked őszintén soha ne menj egyedül a Hunok birodalmában sehova. Hiszen bár ki szó nélkül legyilkolhat és még fellelőségre sem vonják érte. – mondta Bulda.

A tanácsot megfogadva Aétius nem folytatta tovább a halottak álcázását. A rá váró feladat így is elég fejtörést okozott. A herceget valahogy fel kell juttatnia a ló hátára. A szerencséje, mint mindig megint mellé szegődött kisinasnak. A vastag ág, amit kinézet magának körülbelül a földtől egy palmipes vagy talán kicsivel több magasan vízszintesen nőt. A fekvő testet felemelve fél lábra állította úgy, hogy az Ő felső teste Bulda jobb karja alá került. Az út a fáig lassan fél lábon bicegve, de inkább ugrálva történt. A fához érve megragadta a herceget a dereka alatt a combjánál és egy hírtelen mozdulattal a faágra emelte. A faágon, egy lábon álló Bulda a kezeivel az egyenesen felfelé menő ágba kapaszkodott és közben állandóan azt ismételgette siessen, mert nem bírja sokáig. A lovat a fához vezette és egészen közel állította a vastag ágon egyre jobban türelmetlenkedő herceghez. A ló nyergébe való feljutás végül is nagy, nehezen de, sikerült. A feljutási műveletben nagy szerepet vállalt saját maga is. A ló túlsó oldaláról húzta Bulda testét teljes erőből felfelé. A ló nyergében féloldalt elhelyezkedő herceg végre lenyugodott.

- Itt az ideje, hogy bekötözzük a sebedet. Aztán induljunk. – mondta.

A kendő, amit a Quadoktól vett el tökéletesen megfelelt a célnak. A herceg a kendőt bevizezve lemosta a sérült vállról a vért és próbálta bekötözni a sebet úgy, hogy mozgáskor ne essen le a kötés. Az indulást már nem lehetett tovább halogatni, hiszen a nap lassan a delelőhöz ért. A búcsú az ideiglenes táborhelyüktől egyiküknek sem jelentett gondot. A történtek alapján mind a ketten igyekeztek ettől a helytől minél messzebb kerülni. A külső szemlélő számára ez a menet kissé furcsának tűnhetett. Az elöl gyalog haladó Római légiós mind a két kezében dárdaszerű valamivel és mögötte a ló hátán fél oldalt ülő Hun harcos teljes fegyverzettel megoldatlan rejtélyt jelenthetett. A kellemes időnek és terepviszonyoknak köszönhetően a tempó amit Aétius diktált egészen jónak látszott. Az első pár milium megtétele alatt egyikük sem szolalt meg. A gondolataik mind a kettőjüknek valahol egészen máshol jártak. Aétius a történteken merenget nem tudta eldönteni ez később milyen hatással lesz a sorsára. Bulda szintén az elmúlt időszak eseményein rágódott sehogyan sem tudta megemészteni a tényt a Római nélkül nagy bajba lenne talán még most is. A csendes szótlan menetelést végül is Bulda szavai szakították félbe.

- Ha ezen túleszünk és felépülök, nagy ünnepséget tartunk. Te testvérem ott fogsz ülni mellettem a fő helyen. A kérésed parancs lesz mindenki számára. A legszebb és legkedvesebb Hun leányok közül válogathatsz. Meglátod, mind a ketten milyen jól fogjuk érezni magunkat. És ha akarod, mindenre megtanítalak, amit a Hunok jobban tudnak, mint a Rómaiak. Ahogy látom a nyilazás nem éppen az erősséged. Persze igaz, ami igaz a hajítódárdával viszont csodákra vagy képes. Nem gondoltam volna, hogy ez az összeeszkábált fegyver ilyen jól fog működni. Vitathatatlan a mai napnak Te vagy az egyedüli hőse. – mondta befejezés képen Bulda.

Aétius már a lányok említésénél szerette volna félbeszakítani és megkérdezni ki az az Emőke, de nem tette. A kérdés, hogy esetleg Emőkét is választhatja majd csak a gondolataiban létezett. A beszédet figyelmesen hallgatva arra a következtetésre jutott a herceg elhallgat előle valamit. A kérdés csak az vajon mit. A Hunok gondolkozásának kiismeréséhez a köztük eltöltött rövid idő nem volt elégséges. A kapcsolat egyedül Revan keresztül, létezett, de ez alapján nem lehetett messzemenő következtetésekbe bocsátkozni. A Rómaiak és a Gótok gondolkodását már kiismerte legalábbis úgy gondolta ismeri. A Rómaiak, ha ilyen szép mézes mázos beszédet mondtak, akkor a háttérben ott volt valami egészen más is. A szép szavak után jött a csúnya kiábrándító valóság. A Rómaiak az elhallgatás művészei voltak ezt sok éven keresztül tanulták a retorika iskoláikban. A tanulmányai ebben a témában egészen kifogástalannak tűntek. A híres M Tullius Cicero suasoria témában elhangzott beszédeit is átírta sokszor gyakorlás gyanánt. A Hunok őszinteségét és nyíltságát viszont nem ismerte. A Hunok nyelve, amit nemrég kezdet tanulni és érteni egészen más gondolkozásra kényszerítette az agyát. A logikus gondolkozás ebben a nyelvben határozottan nagy szerepet játszott. A szavak kiejtésekor szinte látni vélte a tárgyakat is, amiket azok képviseltek. A senatus soha nem küldte legatusként sehová. A nem létező gyakorlata alapján soha nem tudta eldönteni ki mikor beszél őszintén és mikor mond igazat. A senatus igaz most már másodszor bízza meg legatioval is, de ez egészen mást képviselt. Az Ő szerepe egész egyszerűen egy feláldozható túszt és biztosítékot jelentett. A kihallgatások során egyes senatorok olyan legatiora is szerették volna rábírni, ami bizony, ha saját magához is őszinte akar lenni kimerítette a kémkedés fogalmát. Az elmúlt évek alatt azért azt megtanulta a ki nem mondott szavak sokszor többet jelentenek mindennél ezért aztán hallgatott. Az újabb egy esetleg két milium megtétele után saját maga sem tudta miért mégis megszólalt.

- Ki az az Emőke? – kérdezte egészen váratlanul.

A kérdés ugyan elhangzott, de azonnali válasz nem jött rá. A háta mögött lévő Bulda elváltozott arcszínét és reakcióját nem láthatta. A herceg jó ideig úgy tett mintha a kérdés el sem hangzott volna, de nem tudni miért talán a kíváncsisága hajtotta mégis megszólalt.

- Ki beszélt neked Emőkéről? – kérdezte egészen furcsa hangon.

- Te magad lázálmodban. Állandóan Őt hívtad és szólongattad. – válaszolta Aétius.

A háta mögött lévő most már egész nyugodtan és hangjában valami meghatározhatatlan érzelemmel kezdet el beszélni.

- Emőke a minden. Ő a világ leggyönyörűbb teremtése. A gyönyörű éjfekete haja és szemei. A csodálatos alakja. A bársonyos hangja. A földön nem is jár, hanem suhan. – és itt Bulda hangja egész egyszerűen elcsuklott.

Aétius majdnem megfulladt a nagy igyekezettben, hogy palástolja és elnyomja a testéből mindenáron feltörni akaró hangos nevetését. Az, hogy háttal volt a hercegnek és az féloldalt ült a lovon az most nagyon előnyösnek bizonyult. A teste még mindig rángatózott, de közben már arra gondolt Bulda ugyanolyan szerelmes szavakat használ, mint Félix és Litorius. A Hunok és Rómaiak úgy látszik, ha szerelmesek egyformán elveszítik a józan eszüket gondolta magában. A beszélgetés ezzel be is fejeződött. A furcsa menet a körülményekhez képest jó iramban haladt előre a cél felé. A táj nem változott bokrok és néha fás ligetek követték egymást. A nap az égboltón a látóhatár aljához közelített. A lovon magasabban ülő Bulda látta meg először a velük szemben vágtatva közelítő lovasokat.

- Látod ott nagyon messze Flavius lovasok jönnek felénk. Vagy Jazygok vagy Hunok még nem látom tisztán. – mondta a herceg.

A lovasok nagyon gyorsan közeledtek ezért később már az elöl lovagló kezében fel lehetett ismerni a jellegzetes Hunok által használt sárkányfejes darkot. A furcsa páros most megállt és várta az érkezőket. Aétius igyekezett nyugodt maradni, de ez nem igazán sikerült. A jelenlegi helyzetben még mindig nem tudta mire számítson. A sorsa Bulda jóindulatától függ. A jelentést miszerint Őt vadászbalesetben érte a vég, Rómának, ha kétkedve is, de el kellett volna fogadnia. A Római történelemben már többször előfordult hasonló eset. Az eddig tapasztaltak alapján a Hunok viselkedését hirtelennek és meggondolatlannak ítélte. Az érkező Hunok pillanatok alatt átlátva a helyzetet Buldat vették gondjaikba. A sérültet két egymásra terített vastag sátorlapra fektették. Az így kialakított rugalmas fekvőhely négy sarkát két nem egészen szorosan egymás mellé állított lóra erősítették. A művelet befejeztével valamennyien lóra ültek és azonnal elvágtattak a sérült herceggel együtt a Hunok orduja felé. Az Ő személye és jelenléte úgy tűnt senkit, nem érdekel. A kivételt csak a lován ülő és szótlanul várakozó a jobb kezében másik két ló kantárszárát tartó Kászon jelentette.

A lovasok távozása utáni hirtelen támadt csendben Aétius most már másodszor érezte úgy, hogy megint egyedül maradt ebben a számára teljesen kiismerhetetlen nagy és furcsa birodalomban.

---

HIDRO-BUILD Kft, 2018,

 

Oldal: CSEREGYEREKEK
könyvelés ICSI könyvelőiroda - © 2008 - 2024 - bogoly.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat