könyvelés ICSI könyvelőiroda

KÖNYVELÉS MINDENKINEK elfogadható áron Csillaghegyen

Az Én szép új Kalászi úti iskolám.

Az utat nem véletlen, nem elírásként írom, hanem azért, mert egész eddigi életem során így hívtam, írtam és továbbra sem vagyok hajlandó Kalászi utcának nevezni, még akkor sem, ha ez jogilag így helyes. A ténnyel, hogy Én a gyermekkorom nagyon nagy részében, mint migráns éltem csak most szembesültem. A Csillaghegyi születésem néha nem igazán jött jól Rómaifürdőn. A Kalászi úti iskolába való áthelyezésemet a Keve utcai iskolából is ennek az icipici problémának köszönhetem. A dolog azért faramuci egy kicsit, mert az új Kalászi úti iskola is a Római-fürdőhöz tartozó területre / telekre / lett építve. A gyermekkorban még nagyon sok mindenre toleránsabbak vagyunk és sok olyan dolgot természetesnek gondolunk, fogadunk el, ami talán nem is az. Az Én áthelyezésem az új iskolába is ilyen lehetett, mert akkoriban nem nagyon foglalkoztatott a dolog miértje. A helyzet, ma már egy kicsit azért másképpen fest. A múltba való visszatekintésem során, nagyon-nagyon sok mindent nem értek és egészen másképp látok. Az akkori történéseket, folyamatot, talán az elején érdemes kezdenem. Az akkori politikai helyzet / az 1956-os forradalom utáni Kádári korszak / lehetett az oka mindennek. Az valós tény, hogy Ratkó Anna néninek köszönhetően nagyon sok gyermek születik az ötvenes évek elején Csillaghegyen és Római-fürdőn. A Keve utcai általános iskola annyira túlzsúfolt, hogy már délután is tartanak tanítási órákat benne. A döntés megszületik, új iskolát kell építeni a kerület ezen, részében is. A helyszín megválasztása és a telek kiválasztása során mire gondolhattak a döntéshozók nem tudom, de így utólag / ilyenkor könnyebb / visszatekintve nem irigylem Őket. Az előzetes lépcsőházi és egyéb pletykákra visszaemlékezve, nagy bajban vagyok, mert ezekből semmi sem valósult meg. Az első hírek arról szóltak, hogy majd az új iskolába csak leányok fognak tanulni. A későbbi hír már arról szólt, hogy ide csak a Csillaghegyiek az itt élők lesznek és Őket fogják áthelyezni ide a Keve utcai iskolából. Az Én és az osztálytársaim áthelyezése is ezen, híresztelések után történt. A zűrzavart a keveredést, ennyi év távlatából nyugodtan írhatom elképzelhetetlennek, megmagyarázhatatlannak. Az új tanévet megkezdő osztályok / nem tudni kik / névsorát minden évben átírták, az összetételét újra és újra variálták, alakították. A nyugalmat talán az 1960-as évek eleje hozza el, amikorra véglegesen kialakulnak, és úgy ahogy egyben maradnak, az osztályok. Az Én esetem / azért egy kicsit sajátos / sem különbözik a többiekétől, hiszen akad olyan osztálytársam, akivel csak egy tanévet vagyunk együtt. A későbbi teenager éveimben, ha a velem egykorú Kevések és Kalászi-sok a Római strandon egymás közt fociztunk, Én mindenkit osztálytársamnak tekintettem, még akkor is, ha nem volt az. A telek kiválasztására visszatérve, tényleg nem emlékszem olyan területre, ami akkor Csillaghegy ezen, részén megfelelt volna. A Lenárugyár kultúrháza és bölcsődéje közötti terület, gondolom azért nem jött szóba, mert valószínűleg ehhez már nagyon magas felső színtű állami döntésre lett volna szükség. A Petur utca, Dósa utca és a Kalászi út által határolt kukoricás / ahol, mint kisgyermek sokat játszottam / lett kijelölve az új iskola építésének helyszínéül. A Dósa utca túl oldalán / szemben / lévő keskeny kukoricást, sajna akkor nem jelölték ki, nem vásárolták meg, pedig később nagyon jól jött volna az iskolámnak sport és egyéb más célokra. Az építésre kijelölt terület nem volt nagy, de Mi akkor tájt ezzel mit sem törődtünk és igyekeztünk minden négyzetmétert belakni. Az áthelyezésem / megérkezésem / évére már nem emlékszem, de kiszámoltam és ez 1961-ben lehetett. Az épület számomra / nem úgy, mint másoknak / nem volt ismeretlen, hiszen az iskola építése során eleget rohangáltam benne a haverokkal együtt. Az épület őrzésével megbízott éjjeliőr, ugyan megpróbált minket elzavarni, de aztán feladta és hagyta, hogy Mi kissrácok a suli után sötétedésig, felfedezés gyanánt ott tébláboljunk benne. Az épületet így utólag furcsának ítélném a nagy alacsony sötét zsibongó a sok kihasználatlan elkerített, kövezett kisudvar és ehhez hasonló apróbb kényelmetlenségi szempontok miatt. Az viszont tagadhatatlan, hogy az akkori elvárásoknak nagyon is megfelelt. A sok és hatalmas minden célnak megfelelő szekrények / egész sorok / és a két osztályonkénti korszerű mosdók nagyot dobtak a komfort érzetünkön. A habot a tortán a külön étterem és konyha jelentette. Az elég nagy előadószobához, ahol egy alkalommal / nem emlékszem mikor volt / a fejszámoló művészként fellépő Pataki Ferenc szórakoztatott minket, elég sok emlékem fűződik. Az kétségtelen, hogy a Keve utcai párhuzamos egymás melletti / egy azon korosztály / osztályokból kiválasztották a Csillaghegyen lakókat és belőlünk új osztályokat kreáltak. Az eredmény majdnem jónak volt mondható, de sajnos még így is volt két osztálytársam, akikről bizonyíthatóan tudom, hogy Római-fürdőn laktak és éltek. Az ezen, szempontok alapján összeválogatott vegyes / lány és fiú / osztályomnak elég sok idő kellet, hogy összerázódjon, összeszokjon. A másik elképzelés is dugába dőlt, sehogyan sem jött össze, hogy csak leányok tanuljanak a Kalászi úti iskolában. A kezdet kecsegtetően indult, a Keve utcai párhuzamos vegyes osztályokból / nem számított, hogy Csillaghegyi vagy Római-fürdői lakos / az összes lányt áthelyezték a Kalászi úti iskolába és új osztályokat alakítottak ki belőlük. Az ok számomra ismeretlen, hogy ez az ötlet miért bukik és vérzik el. Az megint csak tény, hogy amikor Én és az osztálytársaim vegyes / lányok fiúk / osztályként megjelenünk a Kalászi úti iskolába, felettünk négy tiszta lány / csak lányokból áll / osztály koptatja a korszerű új padokat. A fenti sorokat csak azért írom, hogy világos és érthető legyen az Én és az osztályomban lévő fiúk akkori helyzete sorsa. Az összes olyan iskolai és iskola körüli munka, ami úgymond férfit kíván ránk várt, ránk hárult. A nehéz bútorok mozgatása, padok cipelése, vagy télen az iskola körüli járdákon való hólapátolás, mind-mind a nyakunkba szakadt. Az ilyen helyzetek azért / magamból indulok ki / néha még jól is jöttek, amikor esetleg az órán felelni kellett volna. Az megint csak rejtély, hogy az új iskolában az első honfoglalók, akik közül sokan egy vagy két év után visszatértek a Keve utcába, miért nem érezték magukénak ezt a sokkal korszerűbb iskolát. A sietve, kapkodva megépített iskolában nagyon hamar előjöttek azok a problémák és bajok, amelyeknek a megoldására / gondolom / sem idő, sem pénz nem maradt. Az a pár év, ami elég gyorsan lepereg, döntésre kényszeríti a vezetőséget. Az elmaradt szabadtéri sportlétesítményeket, valamilyen úton, módon meg kell építeni. A pénzhiány rányomta a bélyegét a sebtében meghozott döntésre és az egész kivitelezésre. Az Én osztályom, ahol az iskola legidősebb srácai tanultak lett az áldozati bárány. A munka dandárja ránk maradt és nagyon sok mindent kellett délutánonként fizikai munkával elkészítenünk ahhoz, hogy az udvaron sportolni tudjunk. A kezdeti lelkesedésünk, amely a vége felé már eltűnni látszót, azért sok mindenen átsegített minket. A hely és a pénzhiány nekünk is gondot jelentett. A fekete salakos / csak ilyet hoztak, gondolom ingyen / foci és kézilabda pálya, no meg a magas és távolugró gödör mind-mind erről tanúskodtak. Az megint csak rejtély, hogy ezek az általunk sufnituning módon épített valamik nagyon sok évig / már rég kijártam az általános iskolát / nem lettek átépítve. A mondás miszerint „a nagybetűs életről, amelyre oly türelmetlenül vártunk és közben elfelejtettük élni a fiatalságunkat, ma már csak emlékképeim vannak csupán” rám akkoriban nem volt igaz, mert visszatekintve ezekre az évekre tiszta szívvel írhatom, nagyon-nagyon igyekeztem élni akkor is, meg szerintem ma is.                       







op-com, VCDS elérhető áron Hidro-Build Kft,

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 11
Tegnapi: 41
Heti: 198
Havi: 256
Össz.: 25 293

Látogatottság növelés
Oldal: Kalászi úti iskolám
könyvelés ICSI könyvelőiroda - © 2008 - 2025 - bogoly.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »